Sok jelzővel lehetne illetni, de egy valamivel biztosan nem: a Kisnánai vár nem egy hétköznapi vár. Azaz pontosabban várrom, amely 2010-11-es felújítása után új élményekkel várja a látogatókat
A vár története és viszontagságai nagyjából megegyeznek a település történetével, 1543-ban a vár jelentős részét lerombolják, ezután évszázadokra az enyészet martalékává lesz. A Kisnánai vár történelmét – mondhatni fénykorát – az alábbi videó kiválóan mutatja be:
A vár újjászületése
Bár a 19. században már születtek kezdeményezések a vár állagmegóvására, a Kisnánai vár valódi régészeti feltárása és a tornyok helyreállítása 1940-től az 1960-as évek közepéig tartott. A feltárás rengeteg információt szolgáltatott arról, hogyan is nézett ki a vár a középkorban.
2010-2011-ben végül egy nagyobb összegű támogatásnak köszönhetően teljesen megújult a Kisnánai vár, amelyben kiállítótér, kilátóterasz, várjátékok rendezésére alkalmas színpad és nézőtér, rendezvényhelyszínek kerültek kialakításra. Ezen kívül egy igazi különlegesség is került a beruházásba: egy úgynevezett kronoszkóp, amelynek segítségével a látogatók “beletekinthetnek a múltba”.